Kezdeném ott, hogy két érdekes sztorit kifelejtettem a trim-i beszámolóból. Egyik az, hogy a szinteket a toronyban ugye szűk csigalépcsők kötik össze. Ezek - alulról felfelé haladva - jobbra kanyarodnak, ami a felfelé hátráló védő helyzetét könnyítette meg, ugyanis az ő kardot tartó karja (középkorban nem sokat adtak a balkezesek véleményére :)) a lépcsőház szélesebb oldalán volt, így szabadabban használta, míg a támadót ugyanez a körülmény hátráltatta. Ezen kívül nem tudom, figyeltétek-e már középkori védművek csigalépcsőinek kialakításán azt, hogy az egyes lépcsőfokok nem egyformák. Egyik szélesebb, másik magasabb... Mint megtudtuk, ez nem a véletlen vagy a lusta kőművesek hibája, hanem szándékosan lettek így kialakítva. Békeidőben az őrök begyakorolták a lépcsőn való hátrálást, minden egyes fokot betanultak, hogy hol mekkorát kell lépni. Így helyzet esetén a fegyverhasználatra tudtak figyelni ahogy a begyakorolt lépésekkel hátráltak fölfelé, míg a támadó könnyen elhasalt ezeken a lépcsőfokokon, aminek következményeit gondolom nem kell részletezni...
A másik érdekes infót akkor hallottuk, amikor a várúr egykori szobájában voltunk. Mutatta az idegenvezető, hogy az ott a gardrób. Tudjuk-e, mi az? Igen, az a luk azért volt ott, mert oda ürítettek, és az egész egy bőrlepellel le volt választva. De mi köze ennek a mostani gardróbhoz? Hát az, hogy volt anno egy ipse, akinek a dolga szó szerint a szar keverés volt (innen a gard, vagyis guard, őr). Így biztosították, hogy a gázok folyamatosan keringjenek. És mire volt mindez jó? Nem, nem valami középkori kakaszag-fetisizmusról van szó, praktikus szerepe volt. A leválasztott helyiségbe akasztották fel ruháikat éjszakára, a gázok pedig segítettek a tetveket elűzni. Középkori zyklon-B, hát nem csodás? :)
No, de akkor haladjunk tovább az eseményekkel, mert ez a kirándulás már igencsak régen volt. November végén volt szerencsém egy hetet otthon tölteni. Sajnos képeket nem csináltam, de köszi mindenkinek, aki jelentkezett, és akivel sikerült találkozni. Jó volt újra a régi barátokkal találkozni. A Frommer Baby zenekarnak meg innen üzenném, hogy egy hónappal előre lefixáltam a szombati programom, hogy a koncertjükre elmegyek. Igazán figyelmes lenne részükről, ha nem azt hirdetnék a flyer-ükön, hogy szombaton lesz a buli, ha valójában pénteken van... Furcsa érzés volt egy nemzeti rock koncert hűlt helyén dorbézoló románokat találni (a'la Bújdosó Székely két véglete). Szóval nagyon jól éreztem magam, pia hegyek, beszélgetések, a vége felé még egy kis babázás is belefért (ha legközelebb megyek haza a többi lurkóra is sort kerítek ígérem). Fogaim is meg lettek csinálva, még néhány bevásárlás is belefért. Családdal termál fürdőzés, hugi által egy masszázs, volt minden amit elterveztem. :) Jó volt a családot is látni. Meg a régi kollégákat is. Ami viszont kicsit kiábrándító volt, hogy milyen kripta hangulat van otthon. Az emberek ingerültek, mindig rohannak, mindig el vannak keseredve. Nem jó hangulat van otthon, és ez akkor szembetűnő, ha hónapokig nem abban a közegben éltél. Persze anyagi helyzet, meg devizahitel, meg megszorítások, meg minden... De nem értem, miért lesz attól jobb az emberek anyagi helyzete, hogy egymással türelmetlenek, hogy az utakon úgy vezetnek, mintha az életükért küzdenének. Az írek függetlenül attól, hogy épp hogy érzik magukat, sosem felejtenek el az utcán egymásra mosolyogni, a gyalogosátkelőnél türelmesnek lenni... Azt hiszem - amellett, hogy sok dolog fatálisan el van cseszve Magyarországon, amibe az embereknek még belelátása se nagyon van, nemhogy beleszólása - az emberek érezhetnék magukat egy kicsit jobban csak attól, hogy fejben képesek lennének kicsit másképp állni a világhoz.
Bármily furcsa, de amikor Dublinban leszálltam a repülőgépről, és felszálltam a kells-i buszra, útban voltam Amihoz és a házhoz amit bérelünk, újra otthon éreztem magam. Itt persze sose lesznek olyan barátok, akiket gyerekkorom óta ismerek, nincs itt a család, akikhez bármikor lehet fordulni. Viszont van egy kellemes csendes kisváros, ahol, mint rájöttünk Amival, egészen megkedveltünk élni. Nem történik semmi, ha az autót nyitva hagytad az utcán, nincsenek biztonsági zárak, mégse félsz, ha elmész pár napra hazulról, hogy mikor törnek be, nem botlasz cigány csürhébe az utcán, és egyáltalán, igen kevés az esélye, hogy bárki bármikor is inzultáljon. És bár nincs túl jó anyagi helyzetben a környék, nehéz munkát találni, azért mégsincs az a világvége hangulat.
Szóval visszatértem, majd nem sokkal később Ami ment budapesti látogató körútjára. Nem mondom, hogy nem ittam meg egy sört sem ezalatt a hét alatt, nem ültem sokat valamilyen számítógépes játék előtt miközben mirelit pizzát zabáltam... De azért igyekeztem a shopot is valami karácsonyi hangulatba hozni, mire Ami visszatér. Itt nagyon adnak az ilyesmire, minden kirakat csillog-villog, az ablakok telis-tele karácsonyi díszekkel, fényekkel. Senki se nagyon lóg ki ebből, hát gondoltam, igazodjunk mi is. Nem leszólni, ez az első ilyen jellegű próbálkozásom! :)Aztán mióta Ami visszajött gyakorlatilag folyamatosan zizeg a tetováló gép. Még a szokásos szünnapokon, vasárnap-hétfőn is nyitva voltunk. Pörög az üzlet, jó időszak. Próbálok Aminak segíteni, itt lenni vele, de azért már kezd nagyon kimerült lenni. A mai napot még lenyomja, aztán holnap délután irány Tipperary, három napot Gergő barátomnál pihengetünk. Najó, Ami passzív pihenésre vágyik, de szerintem lesz bőven aktív pihenés is (értsd sör-bor-pálinka) :)
Ja, még annyit, hogy lehet munka áll a házhoz. De nem akarom elszólni, majd posztolok róla, ha már alá van írva...
És ezúton is szeretnék Boldog Karácsonyt, meg egy boldogabb új évet kívánni minden kedves olvasómnak!
